ingyen webstatisztika
     
 


KÜLÖNLEGES AJÁNLAT




Óráink márka szerint



 



Kizárólag eredeti óráinkat hivatalos garancialevéllel és jótállással értékesítjük!


 

A márka története

Az IWC Schaffhausen története 140 évvel ezelőtt kezdődött, és mai napig is íródik.

Abban az időben, amikor az emberek nagy része nyugaton próbált szerencsét, Florentine Ariosto Jones, amerikai mérnök és órakészítő, aki 27 évesen a F.Howard & Cie (Amerika egyik vezető órakészítő cége) igazgatója lett,  az ellenkező irányban indult el. Utazása az Atlanti-óceánon keresztül egészen Svájcig vezetett, ahol a bérek ekkor relatívan alacsonyak voltak. Tervei keretében meg szerette volna alapítani a Nemzetközi Óra Vállalatot, amely a páratlan svájci szakmai tudásra és a tengerentúli modern tervezési technológiára támaszkodott volna, és óraműveket, valamint alkatrészeket kívánt gyártani az amerikai piacra.

Ehhez a tervéhez Schaffhausenben minden összetevőt megtalált, mint pl. régi tradíciónak örvendő órakészítést űző svájci mestereket. A Svájc területén zajló évszázados órakészítési múltat az állami archívum is bizonyítja. Egy 1583. január 29-i bejegyzés tanúsítja, miszerint a Schaffhausenben működő bejegyzett céhek összetételét illetően ekkortájt már virágzott az órakészítés.

A cég megalapítása után nem kellett sokat várni az innovációkra. Ilyen pl. a Pallweber zsebóra, digitális kijelzővel, amely először 1885-ben jelent meg, és napjainkban igen keresett a gyűjtők körében. A XIX. század végére az IWC az első órakészítők között volt, akik felismerték az új, divatba jövő karórákban rejlő lehetőségeket, és ehhez teljesen új óraműveket fejlesztett ki. Ezen kívül eredeti zsebóra műveket is építettek karórákba, mikor az 1930-as években megnőtt a kereslet a nagy, pontos karórák iránt. Ez az igény hozta létre a Portuguese modellt is, egy divatdiktátor karórát, amelyet napjainkban is gyártanak.

Az IWC lépést tartott a repülés fejlődésével is, napjainkban már igen széle
s pilótaóra választékot találhatunk a cég kínálatában, amelyek speciális védelemmel rendelkeznek a mágneses mezőkkel szemben. Az 1950-es években az IWC nem csak vezette a piacot az első automata órák bemutatásában, hanem kifejlesztette az úgynevezett Pellaton felhúzó-rendszert is, egy páratlan szerkezetet, amit a mai napig is alkalmaznak nagy, automata óraműveikben. Az 1970-es években Günter Blümlein vezette az IWC Schaffhausent, aki az innovációra és a férfiórákra helyezte a hangsúlyt, és elsősorban mechanikus óraszerkezetekben gondolkodott, szembemenve ezzel a kor elektronikus hangulatával. Ehhez a szellemhez kapcsolódott az IWC reklámszövege is: „IWC. 1868 óta. Amióta férfiak vannak.”

A magasfokú szakmai tudás, órásmestereinek folyamatos továbbképzése, a tömegtermelés elutasítása, mind az IWC alapelvei közé tartoznak. A cég elsődleges filozófiája, hogy kevés órát gyártson, egy szűk rétegnek, de azokat a legmagasabb színvonalon.

Többek közt ez az oka, hogy ha az IWC órákat megfelelően karban tartják, évtizedekig kiválóan működnek, valamint, hogy nagyon ritka, és keresett termékek, és a gyűjtőknek magas árat kell kifizetniük egy-egy darabért. Kijelenthetjük, hogy mechanikai óragyártás piacán az IWC diktálja az iramot. Több mint 600 alkalmazottjával 2000 óta az IWC a Richemont International SA divíziójához tartozik.

Az IWC Schaffhausen hivatalos weboldala:
www.iwc.com