A márka története
A LeCoultre óraműhelyt Antoine LeCoultre alapította 1833-ban, amikor feltalálta az első óra kúpkerék gyártó gépet. Óragyártással kapcsolatos találmányok sorát fedezte fel, mint például a Milionometer, amely az első eszköz volt, amivel micronokat lehetett mérni.

1866-ban övé lett az első manufaktúra Vallée de Joux-ban, mivel a House of LeCoultre státuszát műhelyről teljes jogú manufaktúrává változtathatta. Ez tette lehetővé, hogy immár az óragyártással kapcsolatos minden tevékenység egy tető alatt történhetett, így megvalósulhattak a legszélesebb körű technikai újítások.
1903-ban találkozott a két nagy név. Jacques-David LeCoultre, a LeCoultre & Cie igazgatója, találkozott Edmond Jaeger párizsi üzletemberrel, aki ultra-v
ékony órákat szeretett volna készíteni. LeCoultre felvette a kesztyűt, így kettejük barátságából és későbbi együttműködésükből megszületett az egyik valaha volt legszebb ultra-vékony zsebóra-kollekció, az első karórák és végül, a Jaeger-LeCoultre márka maga.

A nőiesség felsőfoka az 1925-ben készült Duoplan óra, mely a nőies eleganciát ötvözi az igényes órakészítéssel. Újdonsága abban rejlik, hogy az óramű alkatrészeit két szintre rendezték. Négy évvel később, ez a felfedezés a Joaillerie 101 vonal születéséhez vezetett, amelyet 1929 óta napjainkig is gyártanak, és amit a világ legkisebb mechanikus óraszerkezete hajt.
Az 1928-ban a svájci mérnök, Jean-Léon Reutter, és a Jaeger-LeCoultre együttműködéséből született Atmos, az időtlenség és a megállíthatatlanság álmával kecsegtetett. Az elmúlt ötven évben ez az óra volt a svájci kormány hivatalos ajándéka a legkedvesebb vendégei számára, és napjainkban is nagy népszerűségnek örvend.
Az 1931-ben szület Reverso modellt a gyarmati Indiában állomásozó brit tisztek igényei szülték. Mivel ezek a katonák megszállott lovaspóló játékosok voltak, egy olyan órát szerettek volna csuklóikon viselni, amelyek ellenállnak az erős ütések okozta energiáknak. A Reverso azonban sokkal több, mint egy sportóra, ugyanis az Art Deco egyik nagy klasszikusa, ezen felül univerzális, esztétikus és kifinomult darab.
A II. világháború után 1945-1970 között a Jaeger-LeCoultre órákat áthatott egy, a mai Master Control modellekre is jellemző filozófia és design. Elegáns, pontos, ellenálló, automata és olyan hasznos funkciókkal van felszerelve, mint például az ébresztő vagy a naptárablak. A manufaktúra olyan aktív nőknek és férfiaknak ajánlotta ezen óráit, akik újjáépítették a romokban levő világot.
Az 1970-es években, amikor a világ figyelme a quartz óraszerkezetekre összpontosult, a Jaeger-LeCoultre-nak is úttörő szerepe volt az új technológiában, ugyanakkor továbbra is sok figyelmet szenteltek a hagyományos óraművek tökéletesítésére. A manufaktúra komplikált szerkezetei és ultra-vékony órák terén nyújtott egyedi munkája úttörő találmányok egész sorát adta a világnak.

A Jaeger-LeCoultre olyan újdonságokkal nyitotta a XXI. századot, mint például a Gyrotourbillon 1, a „háromarcú” Reverso, búvárórák, amelyek 100 méterig vízállóak, vagy az Atmos Mystérieuse…
Vallée de Joux szívében, a Grandes Complications paradicsomában minden innováció újabbak útját kövezi, és újabb perspektívákat nyit.
A ’Grande Maison’
Az 1833 óta működő manufaktúra több épületre tagolódik, ahol műhelyek tucatjaiban magasan képzett férfiak és nők minden nap újradefiniálják az igényes órakészítés jelentését. Másfél évszázada ezek a technikai úttörők megtisztelő becenévre tettek szert: a „Grande Maison” (Nagyszerű Ház).
A Grande Maison-ban egy fedél alatt több, mint ezer ember gyakorol 40 mesterséget, és több, mint 20 technológiai és egyedi design kialakításához elengedhetetlen hivatást, hogy az órákat az elsőtől az utolsó lépésig egy tető alatt lehessen elkészíteni. Ez teszi lehetővé, hogy az eredeti találmányok kivételes óra-műremekekké változzanak.
A Jaeger-LeCoultre- nál minden óra egyedi óraművel rendelkezik, amelyek úgy kerülnek megtervezésre és gyártásra, hogy tökéletesen kövessék a tokjuk formáját, és exkluzív funkcióknak adjanak lehetőséget. A Manufaktúra egyszerre több, mint 60 különböző típusú szerkezetet gyárt, a világ legkisebb óraművétől a Grande Complication óraműig, amely egyedülálló jelenség az órakészítés világában.
A Jaeger-LeCoultre hivatalos weboldala:
www.jaeger-lecoultre.com